logo

Hírek

2016-04-19

Elindult a Képviselőfigyelő – a magyar parlamenti képviselők munkáját vizsgáló portál

Képviselőfigyelő néven indult el az országgyűlési képviselők munkáját figyelemmel követő honlap. A Policy Solutions által indított Képviselőfigyelő portál a Magyar Országgyűlés képviselőinek munkáját teszi átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé a magyar állampolgárok számára.
Elindult a Képviselőfigyelő – a magyar parlamenti képviselők munkáját vizsgáló portál

A Képviselőfigyelőn könnyen elérhető, kereshető és értékelhető mind a 199 parlamenti képviselő munkája: felszólalásaik, szavazásaik és az általuk benyújtott törvényjavaslatok, törvénymódosítások, egyéb indítványok.
 

A Képviselőfigyelő első elemzésében a 2014-ben megkezdett ciklus legaktívabb és legpasszívabb képviselőit vizsgálta számos szempont szerint. Az elemzésből kiderül, hogy a kormánypárti képviselők a legfegyelmezettebbek a parlamenti szavazásokon való részvétel tekintetében: a szavazásokon való részvétel alapján csak kormánypárti képviselők kerültek be a Képviselőfigyelő ranglistájának első tíz helyezettje közé. Ugyanakkor, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vett részt a legkevesebb szavazáson 2014 óta. A kormánypártok és az ellenzék esetében is feltűnő, hogy a legismertebb politikusok általában többször maradnak távol a szavazásoktól.

Az elemzésből kiderül, hogy a Parlamentben egyértelműen az ellenzéki képviselők beszélnek a legtöbbet. Míg az egész Országgyűlés csaknem kétharmada fideszes és kereszténydemokrata, addig a 10 legtöbbet felszólaló képviselő közül mindössze három kormánypárti (a listavezető Rétvári Bence mellett Tállai András és Lázár János). A kisméretű frakciójából következően nem meglepetés, hogy különösen intenzíven él a felszólalási lehetőséggel az LMP. A párt mind az öt parlamenti politikusa a 10 legtöbbet felszólaló képviselő közé tartozik.

Eközben egyetlenegyszer sem szólalt fel a fideszes Bíró Márk, de az ismertebb képviselők közül Kubatov Gábor és Tiffán Zsolt is csak egyszer kért szót az Országgyűlésben az elmúlt közel két évben. Az ellenzéki politikusok közül a függetlenek között helyet foglaló Gyurcsány Ferenc és Oláh Lajos szólalt fel a legritkábban.

Míg a felszólásoknál egyértelműen az LMP vitte a prímet az ellenzéki frakciók közül, addig az önálló indítványok (például törvényjavaslatok, határozati javaslatok, interpellációk) beterjesztésében az MSZP volt a legaktívabb frakció. Az első 10-ben 7 szocialista politikus található, és ebben a rangsorban Mesterházy Attila áll az élen. Az önálló indítványok beadása tekintetében egyértelműen MSZP dominancia volt tehát megfigyelhető, a nem önálló indítványoknál ugyanakkor az LMP-s képviselők után a jobbikosok voltak a legaktívabbak.

Összességében azonban az LMP frakciója volt – a frakciók méretét is figyelembe véve - a legaktívabb az elmúlt két évben. Ikotity István és Szél Bernadett voltak az egyetlenek, akik mind a felszólások, az önálló indítványok és a nem önálló indítványok top 10-es listájában helyett kaptak, és az LMP frakció összes tagja legalább két kategóriában benne volt az első 10-ben.

A Képviselőfigyelő honlap a www.kepviselofigyelo.hu linken érhető el.

 

A kutatást a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatja. 



Vissza

Magunkról

A Policy Solutions egy budapesti székhelyű politikai elemző és tanácsadó intézet, amely elkötelezett a demokrácia, a szolidaritás, az esélyteremtés, a fenntarthatóság és az európai integráció iránt. Munkánk fókuszában a magyar és az európai uniós politikai folyamatok értelmezése áll. Kiemelt kutatási területeink közé tartozik a demokrácia minőségének vizsgálata, az euroszkepticizmus, a populizmus és a szélsőjobboldal mozgatórugóinak elemzése, valamint a választáskutatás. 

Tovább

Facebook

Kövess minket Facebook-on!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel a Policy Solutions hírlevelére!