logo

Hírek

2012-08-09

Policy Solutions a médiában - 2012. június-július

Az új egyéni választókerületek erősorrendjéről szóló elemzésünk többek között a HVG, a Magyar Nemzet, az FN24 és a Világgazdaság hasábjain jelent meg.
Policy Solutions a médiában - 2012. június-július

Az új egyéni választókerületek erősorrendjéről szóló elemzésünk a HVG, a Magyar Nemzet, az FN24, a Világgazdaság és a stop.hu  hasábjain jelent meg. Bíró Nagy András ezt követően az ATV Egyenes Beszéd című műsorában és a reggeli, Start című műsorában ismertette a cég kutatását.

Boros Tamást júliusban kereste meg az Economist című brit vezető gazdasági lap, hogy nyilatkozzon a magyarországi helyzetről az újság számára, Bíró Nagy András pedig a cseh Transition Online-nak elemezte a hazai szimbolikus politikai csatározásokat és a szélsőjobb helyzetét.

Szintén az ATV-ben nyilatkozott Boros Tamás oligarchákról és az ellenük folytatott ellenzéki küzdelemről. Bíró Nagy András pedig a Klubrádió számára elemzett a nyár közepén kétszer is: első alkalommal az Orbán-kormány első két évének értékeléséről, második alkalommal pedig alkalommal olimpia és politika kapcsolatáról, illetve a választási rendszer tervezett átalakításáról beszélt a cég igazgatója. Boros Tamás a kormányzat előtt álló lehetőségekről nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, Varga Áron pedig a kötelező szavazás lehetőségéről beszélt az ATV Start című műsorában.



Vissza

Magunkról

A Policy Solutions egy budapesti székhelyű politikai elemző és tanácsadó intézet, amely elkötelezett a demokrácia, a szolidaritás, az esélyteremtés, a fenntarthatóság és az európai integráció iránt. Munkánk fókuszában a magyar és az európai uniós politikai folyamatok értelmezése áll. Kiemelt kutatási területeink közé tartozik a demokrácia minőségének vizsgálata, az euroszkepticizmus, a populizmus és a szélsőjobboldal mozgatórugóinak elemzése, valamint a választáskutatás. 

Tovább

Facebook

Kövess minket Facebook-on!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel a Policy Solutions hírlevelére!