logo

Hírek

2011-06-29

A magyarok fele tartja sikeresnek a soros elnökséget

A magyarok fele sikeresnek tartja a soros elnökséget, ugyanakkor tízből heten egyetlen eseményt vagy eredményt sem tudnak megnevezni az elnökség időszakából – áll a Policy Solutions és a Medián közös kutatásában.
 A magyarok fele tartja sikeresnek a soros elnökséget

A magyarok fele sikeresnek tartja a soros elnökséget, ugyanakkor tízből heten egyetlen eseményt vagy eredményt sem tudnak megnevezni az elnökség időszakából – áll a Policy Solutions és a Medián közös kutatásában. A megkérdezettek 80 százaléka tud arról, hogy Magyarország volt az EU soros elnöke az elmúlt hat hónapban.

A Policy Solutions és a Medián kutatása alapján a magyar soros elnökség utolsó hónapjában az állampolgárok 80 százaléka tudta fejből, hogy ezt a pozíciót Magyarország töltötte be 2011 első felében. Az utóbbi hat hónap EU-elnökséggel kapcsolatos hírfolyama ugyan nem ért el mindenkit, de nem is maradt eredmény nélkül: a két intézet 2010 decemberi kutatásában még csak 45 százalék tudott arról, hogy Magyarország milyen szerepet kap majd a következő hónapokban.

A kutatás rámutat: az a tény, hogy viszonylag sokan hallottak a soros elnökségről, nem jelenti azt, hogy a magyarok tisztában lennének az elmúlt hat hónap főbb eseményeivel vagy eredményeivel. A megkérdezettek 67 százaléka nem tudott egyetlen eseményt vagy eredményt sem megnevezni a magyar elnökség időszakából. A válaszolni tudók között a legtöbben (26 százalék) azt tudták felidézni, hogy a különböző csúcstalálkozókra Gödöllőn került sor. Az elnökség főbb tartalmi elemei közül a legtöbben a horvát csatlakozási tárgyalásokat (24 százalék) és a romastratégia körüli munkát (23 százalék) említették. A soros elnökséget politikai szinten hónapokig beárnyékoló – pl. a médiatörvény vagy az alkotmány körül kipattant – botrányok és bírálatok csak a teljes népesség 5, a válaszolni tudók 14 százalékának jutottak eszébe.

Magyarország soros elnökségét a válaszadók 49 százaléka tartja sikeresnek, 27 százaléka sikertelennek. Nem számít meglepetésnek, hogy a fideszesek értékelik a legpozitívabban az elmúlt hat hónapot (82 százalék). Az ellenzéki pártok szavazói közül azonban csak a szocialista szimpatizánsok között vannak relatív többségben (50 százaléknyian) azok, akik sikertelennek tartják a magyar elnökséget. Az LMP szavazói (53 százalék) és a jobbikosok (46 százalék) között is gyakoribb az a vélemény, hogy a soros elnökség inkább sikeres volt, mint sikertelen. Az utóbbi hat hónapot sikeresnek tartók között az „enyhén pozitív” értékelés írja le a legjobban a hangulatot: teljesen sikeresnek a soros elnökséget az ellenzéki pártok szavazói közül szinte senki, és a Fidesz szavazóinak is mindössze 14 százaléka tartja.

A Policy Solutions és a Medián kutatásából kiderül, hogy a magyar választók között a sikerességnek nem előfeltétele, hogy Magyarország nemzetközi megítélése javuljon. Míg 49 százalék minősítette az uniós elnökséget sikeresnek, addig csak 29 százalék értékeli úgy, hogy Magyarország presztízse javult. A legtöbben (40 százalék) úgy vélik, Magyarország megítélése nem változott, ami jelentős átrendeződést mutat az előzetes várakozásokhoz képest. 2010 végén még az állampolgárok 51 százaléka várta azt, hogy a soros elnökség Magyarország nemzetközi tekintélyének erősödését hozza, és 30 százalék vélte úgy, hogy nem lesz majd jelentős változás az ország megítélésében.

Az elmúlt hat hónap nem hozott változást Magyarország uniós tagságának támogatottságában. Az uniós elnökség végén ugyanannyian (69 százalék) szavaznának egy képzeletbeli népszavazáson a bentmaradás mellett, mint 2010 végén. Nem lett tehát népszerűbb az EU az utóbbi hat hónapban, igaz az euroszkepticizmus is maradt az elnökség előtti szinten (24 százalék).

Témaválasztását tekintve a soros elnökség biztosra ment. Olyan célkitűzéseket határozott meg magának a kormány, amelyeket pártokon átívelő egyetértés övezett. Ez a konszenzus az utóbbi hat hónapban enyhén tovább erősödött. Százfokú skálán 71 pont volt fél évvel ezelőtt a Duna-stratégia támogatottsága – ez 2011 júniusában 80 pont. A magyar társadalom ugyancsak egyetért (76 pont, fél éve 74 pont) azzal, hogy közös energiapolitika keretében az Európai Unió önálló gázvezetéket építsen, és a romastratégia szükségességét is elfogadják a magyarok (2010 végén 69, 2011 júniusában 70 pont).

A Policy Solutions és a Medián közvélemény-kutatása 2011. június 9-14. között zajlott 1200 fő személyes megkérdezésével, reprezentatív mintán.

A teljes kutatás letölthető itt



Vissza

Magunkról

A Policy Solutions egy budapesti székhelyű politikai elemző és tanácsadó intézet, amely elkötelezett a demokrácia, a szolidaritás, az esélyteremtés, a fenntarthatóság és az európai integráció iránt. Munkánk fókuszában a magyar és az európai uniós politikai folyamatok értelmezése áll. Kiemelt kutatási területeink közé tartozik a demokrácia minőségének vizsgálata, az euroszkepticizmus, a populizmus és a szélsőjobboldal mozgatórugóinak elemzése, valamint a választáskutatás. 

Tovább

Facebook

Kövess minket Facebook-on!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel a Policy Solutions hírlevelére!