logo

Hírek

2015-02-02

Policy Solutions a médiában – 2014. december–2015. január

A Policy Solutions munkatársai a szokásokhoz híven 2014 utolsó és az új esztendő első hónapjában is álltak a média rendelkezésére, és rendszeresen elemezték az aktuális politikai, közéleti fejleményeket a hazai és a nemzetközi sajtó képviselői számára egyaránt.
Policy Solutions a médiában – 2014. december–2015. január

A Policy Solutions munkatársai a szokásokhoz híven 2014 utolsó és az új esztendő első hónapjában is álltak a média rendelkezésére, és rendszeresen elemezték az aktuális politikai, közéleti fejleményeket a hazai és a nemzetközi sajtó képviselői számára egyaránt.

December elején a Bloomberg idézte a Policy Solutions elemzését a magyar-amerikai diplomáciai viszonyokról szóló cikkében, John McCain magyar kormányt bíráló kijelentései kapcsán. Az amerikai szenátor elhíresült mondatai a Hír TV Csörte című műsorának is témája volt decemberben, melynek továbbra is rendszeres résztvevője Boros Tamás, intézetünk stratégiai igazgatója.

Az elmúlt időszak média által legkiemeltebben kezelt belpolitikai témái közül a rendszeressé váló civil tüntetéseket, valamint a Fidesz támogatottságának jelentős és gyors csökkenését is kommentálták munkatársaink. A Policy Solutions csapatába novemberben visszatérő Bíró-Nagy András a Figyelő hetilapban elemezte a civil tüntetések politikai erővé válásához szükséges feltételeket. A Policy Solutions kutatási igazgatója a kormánypárt népszerűségvesztésének okairól a Parlament TV és a Népszava mellett az AFP hírügynökségnek is nyilatkozott, Boros Tamás pedig a köztévé Az Este című műsorának vendégeként vitázott ugyanerről elemzőtársával. Az ellenzék 2014-es teljesítményét Bíró-Nagy András az Origonak elemezte.

A 2014-es évet az ATV évértékelő műsorában zárta Boros Tamás, aki Vágó István, G. Fodor Gábor és Pesty László társaságában tekintette át az elmúlt év legfontosabb politikai történéseit. Az új évet már a Hír TV vitaműsorában, a Csörtében kezdte Boros Tamás, ahol a bevándorlás, a Tesco üzletek bezárása és a párizsi terrormerénylet volt a téma. Előbbi témában a The New York Times megkeresésére is nyilatkozott a Policy Solutions stratégiai igazgatója. Az ukrán válság uniós kezeléséről és a magyar belpolitikai folyamatokról Bíró-Nagy András a Magyar Narancsnak adott interjút.

Angela Merkel és Vlagyimir Putyin februári magyarországi látogatása kapcsán Boros Tamás az ATV Egyenes Beszédben, Bíró-Nagy András pedig az AFP-nek elemezte a magyar külpolitika aktuális irányvonalát.

Január végén jelent meg a Friedrich Ebert Alapítvánnyal közös, angol nyelvű politikai évkönyvünk, a "Hungarian Politics in 2014", melynek bemutatójára külföldi újságírók és diplomaták jelenlétében került sor. A 2014-es évet értékelő kiadványunkról a Budapest Beacon készített összefoglalót.
 



Vissza

Magunkról

A Policy Solutions egy budapesti székhelyű politikai elemző és tanácsadó intézet, amely elkötelezett a demokrácia, a szolidaritás, az esélyteremtés, a fenntarthatóság és az európai integráció iránt. Munkánk fókuszában a magyar és az európai uniós politikai folyamatok értelmezése áll. Kiemelt kutatási területeink közé tartozik a demokrácia minőségének vizsgálata, az euroszkepticizmus, a populizmus és a szélsőjobboldal mozgatórugóinak elemzése, valamint a választáskutatás. 

Tovább

Facebook

Kövess minket Facebook-on!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel a Policy Solutions hírlevelére!